Beküldve: 2020-02-012021-10-11Olvasási tervek – Február 2020 Nyughatatlanság 3 nap „Szívünk nyughatatlan mindaddig, míg nyugalomra nem talál Tebenned.” Soha nem volt még olyan kor, mint a mai, melyben minden eddiginél többen érezzük azt a nyughatatlanságot, amelyről Szent Ágoston beszélt. De mi a megoldás a valódi nyugalom hiányára? Amint azt ez a három napos terv is bemutatja majd, a megoldásnak része a Sabbath, vagyis Szombatnap ősi hagyományának nagyító alá vétele, hogy azt új lencséken át — „Tebenned”, azaz Jézuson, a mi békességünk igaz forrásán át lássuk. Isteni útmutatás 7 nap Naponta hozunk olyan döntéseket, amelyek formálják életünk történetét. Milyen lenne az életed, ha a legfőbb döntések meghozatalában szakértővé válnál? Az „Isteni útmutatás” tervben a New York Times egyik bestseller szerzője és a Life.Church gyülekezet főpásztora, Craig Groeschel bátorít és nyújt segítséget neked Isteni bölcsességet találnod mindennapi döntéseidhez — s teszi ezt az „Divine Direction (Isteni útmutatás)” című könyvéből vett hét alapelvet felhasználva. Fedezd fel azt a lelki útmutatást, amelyre szükséged van ahhoz, hogy olyan élettörténetet írj, mely megtiszteli Istent, s melyről örömmel mesélsz majd másoknak. Imádságok 21 nap Tanulj imádkozni istenfélő emberek imádságaiból és magától Jézustól. Hadd bátorítsanak arra, hogy naponta kitartóan és türelmesen vidd kéréseidet Isten elé. Figyeld meg, milyenek az üres, önigazult imádságok, és ezekkel szemben milyenek a tisztaszívű emberek őszinte imádságai. Imádkozz szüntelen. A nagyböjt 40 napjára 47 nap A nagyböjt idején mi, hívők rendszerint figyelmünket arra irányítjuk, amit Krisztus tett értünk a kereszten. Erről a hihetetlenül nagylelkű ajándékról évről évre elmélkedünk, mégis teljes ámulattal tölt el minket. Ebben az olvasási tervben időrendi sorrendben haladhatsz végig az evangéliumok beszámolóin, nyomon követve Jézust földi szolgálatának utolsó hetét. A teljes terv 47 napos ugyan, de a hagyomány szerint a nagyböjt hét vasárnapja a nyugalom napjai.
Beküldve: 2020-01-012021-10-01Olvasási tervek – Január 2020 Szokások 6 nap A változások eszközölése sosem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat. Néhány apró szokás bevezetése átalakíthatja a saját magadról alkotott képet, véleményedet, és segíthet olyan emberré válnod, amilyen mindig is szerettél volna lenni. A Life.Church szolgálat bibliaolvasási terve egy egyszerű mozaikszó segítségével vezet végig igeverseken, melyek segítenek olyan szokásokat kialakítanod, amelyek meg is ragadnak majd. Új év, megújult irgalom 15 nap A következő tizenöt nap során Paul David Tripp folyamatosan emlékeztetni fog téged Isten neked adott kegyelmére — hisz’ a régi igazságok soha nem kopnak meg. Amikor a viselkedési szokásaid megváltoztatása vagy a „közérzet javító aforizmák” nem segítenek a megújulásban, tanulj meg Isten jóságában bízni, kegyelmére támaszkodni és dicsőségére élni, nap mint nap. Menj, Tedd, Mondd, Add: A Jézus iránti alárendeltség szabadsága 7 nap Amikor valaki alárendeli életét Jézus hatalmának, élete megváltozik. De mit jelent pontosan ez a döntés, és hogyan élhetjük meg mindennapjainkban? Vajon csak az élet fontos kérdéseire vonatkozóan érvényes, vagy csak a nagy lelki embereknek szól? A félelem, korábbi kudarcok, valamint a félreértések, vagyis a Biblia helytelen értelmezése bizony visszatarthat bennünket. A „Menj, Tedd, Mondd, Add” egy olyan fogadalom vagy imádság, amely részletesebben kifejti neked, milyen lépéseket tehetsz lelki utazásodban. Tapasztald meg te is azt a szabadságot, amely Jézus követéséből fakad. 21 napos böjt 21 nap Kezdd az új évet azzal, hogy mindjárt a böjt lelkigyakorlatára fordítod figyelmedet. Ez az olvasási terv számos igeszakaszt tartalmaz a böjtölésre vonatkozóan, valamint olyan igeszakaszokat is olvasni fogsz, amelyek bátorítanak az Isten Szaván való elmélkedésre és az Istennel való közeli kapcsolat elmélyítésére. Huszonegy napon át kapsz napi igei olvasmányokat, egy rövid áhítatot, elmélkedő kérdéseket és egy imatémát. További hasonló anyagokat a www.finds.life.church oldalán találsz, angol nyelven.
Beküldve: 2019-12-23Karácsonyi Bibliai Idézetek Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg egy asszony szül, de honfitársainak maradéka haza fog térni Izráel fiaival együtt. Mikeás 5:2 Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el. Ézsaiás 7:14 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Máté 1:20-21 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3:16 Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! Ézsaiás 9:6 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János 1:14 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Galata 4:4-5 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lukács 2:10-11 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Lukács 2:13-14 Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. Máté 2:9-12
Beküldve: 2019-11-012021-10-01Olvasási tervek – November 2019 Zsoltárok 31 nap A Zsoltárok könyvének olvasása remek választás, ha lelki felüdülést keresel. Amikor nehéz időszakon keresztül mész át, a Zsoltárokban vigasztalást és bátorítást találhatsz. Oswald Chambers: Öröm – Erőre lelni az Úrban 30 nap Fedezd fel Oswald Chambers, a „Krisztus mindenek felett” áhítatos könyv szerzőjének tollából az örömről egybegyűjtött gondolatainak kincsestárát. Minden egyes áhítat tartalmaz idézeteket Chamberstől, valamint kérdéseket, melyek segítségével elmélkedhetsz az öröm témáján. Chambers a maga egyszerű, de mélyreható biblikus bölcsességével inspirálja és arra készteti az olvasót, hogy egyre több időt töltsön Isten társaságában. Keresd naponta Isten szívét — Bölcsesség 5 nap A „Keresd naponta Isten szívét” egy öt napos olvasási terv, melynek célja ösztönözni és segíteni bennünket a mindennapokban életünk ösvényén. Ahogy Boyd Bailey is mondta, „Keresd Őt még akkor is, amikor nincsen kedved hozzá, vagy túlságosan elfoglalt vagy, és Ő megjutalmazza a hűségedet.” A Biblia szerint, „Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik Őt.” (Zsoltárok 119:2) Kiválasztott: Emlékeztesd magadat az evangélium üzenetére mindennap! 7 nap Vajon mi történne, ha minden nap, amint felébredsz emlékeztetnéd magadat az evangélium üzenetére? Ez a hét napos elmélkedés pont ebben fog neked segíteni. Az evangélium nemcsak megment minket, de meg is tart bennünket egész életünkön át. Matt Brown, szerző és evangélista, ezt az olvasási tervet harminc napos áhitatos könyve alapján készítette, Ryan Skoog közreműködésével.
Beküldve: 2019-10-012021-10-01Olvasási tervek – Október 2019 Jelenések könyve 11 nap Ez az egyszerű terv a Jelenések könyvén kalauzol végig. Egyéni vagy csoportos tanulmányozásra is kiválóan alkalmas. Lehelj lelki szenvedélyt házasságodba 7 nap Gary Thomas a „A Lifelong Love” (ford. „Életre szóló szerelem”) című újonnan megjelent könyvéből merítve a házasság örök céljait fejtegeti. Hasznos gyakorlati eszközöket kapsz, melyek segítenek házasságodat inspiráló kapcsolattá alakítani, mely szellemi életet sugároz mások felé is.